Nem tudom mit fogok leírni, hiszen most kivételesen nem találtam ki semmilyen témát. Ahogy egy ideje nem is volt, talán ezért nem is írtam semmit. Nem szeretem fölöslegesen járatni a számat, vagy jelenesetben az ujjaim.

Továbbra is igaz rám, hogy a legkülönfélébb dolgok váltanak ki belőlem extrém reakciókat. Már nagyon régen nem voltam szomorú. Ha valami nem jött össze, vagy nem úgy alakult, ahogy előre elterveztem, akkor csak csalódott voltam. Asszem a személyiségfejlődésem egy új lépcsőfoka, hogy megtanultam elfogadni a kudarcot. Most valahogy mégis úgy érzem, hogy lezuhantam ezen a lépcsőn. Ma este ismét szomorú vagyok.

Néha rá kell jönni, hogy nem sikerülhet minden. Néha el kell fogadni azt, hogy az egó, amire eddig építkeztél egyszerre alakul át egy hatalamas szörnyeteggé. A mai este ez a szörnyeteg rácsücsült a vállamra. A mai este ez a szörnyeteg elkezdte csócsálni a fülem, de tudom, hogy a lelkemig akar hatolni. Ez a szörnyeteg az, akivel ma beszélgetnem kell. Ez a szörnyeteg az, akivel vagy összebarátkozom, vagy nem tudom mi lesz. De màr nem félek, csak szomorú vagyok. 

Tettem amit tettem, hittem amit hittem
ha nem volt aki vigyen, hát magamat vittem.
Szanaszét szedtek mint egy fügét
az ember hogy ha lát néha becsukja a fülét
vannak akik félnek, ha nem ismernek valamit
Benned van az ördög, akit Al Pacino alakít
nulláról kezdtem de egy helyre érkezünk
valami felépül ha darabokra szétesünk

De lassan vége lesz. Pont mint a mai estémnek a szörnnyel.

Megint későre jár,
és megint hiába vár.
Megint egy éjszaka,
ígérem, nem tart már soká...