Sziasztok. Ez szerintem megint egy hosszabb írás lesz. De ez az írás eléggé el fog térni attól, amit tőlem megszokhattatok. Kicsit túl sok lesz benne az olyan tény, amit nem osztanék meg a nagyközönséggel. De most mégis úgy érzem, hogy muszáj.

Szóval a Szent Este. Család, kaja, ajándékok és néhány kör feles. De mi van akkor, ha ezt egy olyan ember csinálja, aki végül egyedül fogja a fejét a párnára hajtani? Én megmondom. Egy-két plussz feles, egy szar film és rengeteg gondolkodás. Olyan dolgokról, amiről alapból nem gondolja azt az ember, hogy tényleg problémák. Pedig valójában nagyon is azok.

Nem is olyan rég, volt egy időszak, amikor gyerekeket tanítottam. Minden képesítés nélkül, csak ösztönből jött az, amit igazából egy tanárnak tudnia kell. Persze gyerekekkel egyszerű bánni, gondolná az ember. Aztán valahogy mégsem. 

Nyári csoportokat tanítottam, nem is tudom miért vállaltam el. Az első csoportban találkoztam egy kislánnyal, akiről első ránézésre tudtam, hogy valami nem oké. Megnéztem a Naplót. Speciális rovat üres. Gondoltam, hogy hülye vagyok és csak én látok bele túl sokat a dolgokba. Hát nem. A kislány kőkemény autizmussal élt. A tanítás során, ez komoly hátráltatást jelentett a többi diák számára, de valahogy a problémát mégis megoldottam. A kislány az érintés legapróbb megnyilvánulásától is úgy rettegett, mint átlag ember a kigyóktól. Mitismondok. Nem létezik átlagember.

Akkor úgy gondoltam, hogy talán életemben először és utoljára lesz dolgom hasonló esettel, mint később kiderült tévedtem. A lényeg, hogy egy különleges bánásmódból és egyfajta szocioterápiából álló kezelést csináltam rajta tesztből. Tudom rossz ember vagyok. A vége mégis az lett, hogy lepacsizott velem. Egy autizmussal együtt élő, aki még az érintéstől is fél.

A mai este érdekes dolog miatt jutott ez újra eszembe. Megvolt a szokásos karácsony, majd egyedül lettem hirtelen. Egy olyan emberként, aki a piát nem veti meg, gondoltam nyakára nézek egy üveg bornak, és megnézek egy elég rossz filmet. De a képi elemek pont elegek voltak ahhoz, hogy elkezdjek gondolkodni. Vajon minden autizmussal együtt élő tényleg csak a bezárkódottságot szeretné?

Ekkor kezdődött meg a keresés. Vajon egyes tudatmódosító szerek, például a fű vagy az alkohol, hogy hatnak SAJÁT ELMONDÁS SZERINT az érintettekre. Sokat kerestem, főleg olyan internetes régiókban, amik egy átlagos ember számára örökre csak elképzelt helyként szolgál csak. A válasz pedig megdöbbentő.

Az alkohol az emberekből szerintem azt hozza ki, ami a pillanatnyi állapotban az ember mélyen érez. Nem konstans, hanem pillanatnyilag. És ez az autizmussal élőkre is igaz. A fű ugyanakkor 6/7 elmondás szerint teljes értékű emberré teszi őket a saját világukban. Olyan gátakat képesek ilyenkor legyőzni, amire életük során nem is gondoltak volna.

Erről egyszer biztosan készítek hosszabb beszámolót...