Régebben rajongtam a távol keleti kultúrákért, azon belül is főként a japánért. Nem csoda, hiszen 13 éven át éltem abban a világban, igaz mint sportoló. Ma viszont egy részét visszahozom az életembe, meglátjuk mi lesz belőle.

Ahogy mondani szokták, sok víz lefolyt azóta a Dunán, mióta foglalkoztam volna ilyesmivel. A dolog érdekessége, hogy nem tudom miért hagytam abba. A jitsuzást szerettem, ahogyan az összes gyakorlatot is. Mindent tudtam a sportról és kultúráról, még azt is ami tényleg csak  mellékinfó volt az egészhez. Aztán jöttek persze olyan dolgok, ami miatt nem tudtam folytatni az egészet. Önhibámból és önhibámon kívül.

A lényeg, hogy abban az időben habár sok stressz ért egyáltalán nem viselt meg. Most, hogy rengeteg munkám van és nagyjából a hétköznapjaim jelentős részében a munkámon jár a fejem ismét hasonló a helyzet. Késve vettem észre, de már nem tudom úgy kezelni ezt, mint szeretném.

Éppen ezért nyúltam egy olyan dologhoz, ami akkor nagyon sokat segített. A meditáció seisában, lehetőleg minél hosszabb ideig. Füstölő, zene és sötétség. Most az első alkalom után sokkal tisztábbnak érzem az elmém. Kíváncsi vagyok mi lesz hosszútávon.