7:00 óra, szól az óra, felkelsz. Elbotorkálsz a kávéig, csinálsz egy cigit, rápöffentesz. Elkezded olvasni a híreket, hiszen így még félkómában még fel sem fogod azokat. Lassan indulni kell. Bassza meg hétfő van, de legalább szerdán. Felöltözöl, még beteszed a füledbe a Refresh the Style-t és indulhat a nap.
Persze a villamosra várva rájössz, hogy "kurvahideg" van amúgy és igazán vehettél volna egy pulcsit. A villamosra felszállva csatlakozol a Piac különítményhez, és egészen a piacig gondolkozol azon, hogy ezek a kripta szökevények miért mindig akkor találják ki, hogy friss retek kell nekik, amikor te csak lebaszodnál egy székre és vegetálnál a célállomásodig. A piacot elhagyva persze lesz hely bőven, ezért leülsz egy helyre. Veled szembe levágódik egy homályos árnyék. Nem igazán törődsz vele, hiszen már a légzés is nehézségeket okoz szinte.
Majd azért győz a kíváncsiság és jobban szemügyre veszed, hogy ki is lett az utazó társad.
És meglátsz egy nagyjából veled egykorú személyt. Egy olyan valakit, akit mintha úgy tettek volna össze odafönt, mintha a tökéletességet szeretnék megalkotni. Ennyi, kész, vége. Megtaláltad azt, aki külsőre mindenképp a tökéletesség szinonimája. Valamiért viszont nem vesz észre. Jobban megnézed és látod, hogy nála durvábban jelentkeznek a szerda testébe bújt hétfő aljas tünetei, mint rajtad. Alig egy perce ült le, de máris az igazak álmát alussza frissen megszerzett utazóhelyén. Éppen ezért elkezdesz gondolkodni, hogy hova mehet, mit csinálhat, miről álmodhat.
Aztán hirtelen azon kapod magad, hogy már a közös jövőtökön ábrándozol, ahol együtt éltek egy nagy családi házban, három gyerekkel és egy kölyök kutyával. Pont mire elmosolyodni lenne időd, rájössz arra, hogy nagyon nagy valószínűséggel épp ahhoz a megállóhoz közelít a villamos szerelvény, ahol le szeretne szállni. Nem nehéz megmondani, hiszen tankönyv van nála, az egyetlen iskola pedig ennél a megállónál van. Szóval egész biztosan itt szeretne leszállni. De Ő most alszik. Hát itt az idő. Erőt veszel magadon és csak odasúgsz neki:
Bocsi... Ő... Izéé... Nem itt szerettél volna leszállni?
És igazam lett. Egy ijedt körbe tekintés után konstatálta, hogy tényleg ez az a megálló, ahol le akart szállni. Egy gyors köszönés után pedig elsietett. Szól az indításjelző. Bezáródott az ajtó. Eltűnt, végleg. Valószínűleg soha nem látod többet. És habár Ő kihullott az életedből, mégis feldobta a napod. Láttad a tökéletességet, beleszerettél és még beszéltél is vele. Máris nem olyan szar ez a hétfő, ami igazából szerda.
